Megkezdődtek az orvosi rendelőket érintő építési és bontási munkák,a nyílt közbeszerzési eljáráson legkedvezőbb ajánlatot adó NORUM Építő Kft. és Kovács és Kiss Kft. kivitelezésében.
A parlagfű gazdasági és közegészség ügyi szempontból egyaránt a legjelentősebb gyomok közé tartozik. A parlagfű-mentesítés közös ügyünk, de elsősorban az ingatlan tulajdonosának, illetve az ingatlan használójának törvénybe foglalt kötelezettsége.
Leányfalu Nagyközség Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében 50 millió forintot nyert kulturális intézményei energiahatékonyságát javító beruházásokra.
Elhunyt Vadász György, Ybl-, Kossuth- és Príma Primissima díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Nemzet Művésze. Leányfalun a Faluház és a Gazebó kávézó épületei kötődnek nevéhez.
MInt arról már tájékoztattunk, a DMRV ivóvíz vezeték cseréjével párhuzamosan elektromos hálózatfejlesztés is indult az Alszeghy Kálmán tér környezetében.
Honlapunk megújult. A képviselő-testületi és bizottsági ülések jegyzőkönyvei feltöltés alatt vannak. Amíg elkészülünk, a korábbi jegyzőkönyvek elérhetőek az alábbi linken:
Mint arról már tájékoztattam Önöket, a leányfalusi termálfürdő területén 2021-ben lezárult az új hidegvizes kút megépítése. 2022-ben lezajlott a fürdő öltözőinek és vizesblokkjának felújítása. 2023-ban megtörtént a termálvizes kút felújítása, stabilizálódott a fürdő termálvíz ellátása is.
A Leányfalun áthaladó kerékpárút az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút része. Amikor 1996-ban megépült, akkor még nem volt az, de később ezt a szakaszt is bevonták az európai útvonalba.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az édeklődők a www.leanyfalu.hu oldalon, az Önkormányzat menüpontban az „élő közvetítések-live stream” menüpontra kattintva követhetik 16.30-tól a mai Képviselő-testületi ülést, és ezt követően 18 órától a közmeghallgatást:
Értesítjük a Tisztelt Lakókat, illetve Partnereket, hogy Önkormányzatunk megkezdte Leányfalu Nagyközség Településrendezési Eszközeinek (TRE) módosítását a 2158/1 hrsz ingatlan területére.
Mint arról már tájékoztattunk, Leányfalu Önkormányzata a TOP_PLUSZ, Helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztése tárgyú felhívásra sikeresen pályázott.
A 131 éves katolikus templom kapuzatának felújítását már régóta tervezte Szalay Zoltán plébános atya. Sajnos az idő és a szakszerűtlen beavatkozások miatt a levakolt mészkőoszlopok, a mozaikot körülvevő vakolt felület, valamint a felette lévő faragványok is felújításra szorulnak.