Skip to main content

Nyertes pályázat kulturális intézményeink energiahatékony üzemeltetésére

Leányfalu Nagyközség Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében 50 millió forintot nyert kulturális intézményei energiahatékonyságát javító beruházásokra. 

A pályázat tartalmazza a mintegy 20 éve átadott Ravasz László könyvtár elavult, folyamatosan meghibásodó fűtési rendszerének teljes felújítását, valamint a Ravasz László Emlékház és Rendezvényközpont, továbbá a Faluház hűtés-fűtés rendszerének fejlesztését a Faluház tetőzetén elhelyezett napelemes rendszer további bővítése által. A pályázat emellett tartalmazza a Faluház nyílászáróinak korszerűsítését, új bejárati ajtó gyártását, az épület tetőszerkezetének külső, látszó elemeinek mázolását és kapcsolódó eszközbeszerzést. A pályázat eredményeként az épületek rezsiköltségének további csökkenése, olcsóbb fenntartása, illetve jelentős állagmegóvás várható.

Emlékezetes, hogy a 15 évvel ezelőtt épült Faluház 2020 elején részleges külső felújításon esett át saját forrásból, mintegy 12 millió forint értékben. Ekkor a korábban felfagyott külső kövezetének teljes cseréje történt meg, valamint tereprendezéssel és térkövezéssel megoldottuk az épület előtti csapadékvíz elvezetést, illetve a felújítottuk a kültéri díszkivilágítást. 2021-ben pedig a Magyar Falu Programban sikeresen megpályázott mintegy 30 millió forintos pályázati keretből megújult a Faluház fűtésrendszere. A hőszivattyúkkal kombinált napelemes megoldással olcsóbbá vált a Faluház fűtése, miközben a nyári időszakban megoldottá vált az épület hűtése is, melyre korábban nagy igény volt a nyári időszakban.

A 2022-ben átadott Ravasz László Emlékház és Rendezvényközpont korszerű hőszivattyús hűtés-fűtés rendszerrel valósult meg, de a mostani napelemes fejlesztéssel rezsiköltségei tovább csökkenthetőek.

A kiviteli tervek készítése rövidesen elindul, reményeink szerint az ősz folyamán megvalósíthatjjuk a beruházásokat, így télre elkészülhet a könyvtár új fűtési rendszere.

Tisztelettel,

Adorján András polgármester

  • Image