Tájékoztató - óvodai, iskolai rendről, az idősekről való gondoskodásról
Tájékoztató az óvodai és iskolai rendről, az idősekről való gondoskodásról
Kedves Szülők!
A köznevelési államtitkár az operatív törzs szombat délutáni sajtótájékoztatóján közölte: az iskolás gyermekekhez hasonlóan lehetőleg az óvodáskorú gyermekek is maradjanak otthon, felügyeletüket kis csoportokban a szülők és a szomszédok bevonásával javasolta megoldani. Ennek megfelelően arra kérem a szülőket, hogy hétfőtől, aki csak tudja, tartsa otthon gyermekét az egész család egészsége érdekében, hiszen otthon a legkisebb a fertőzésveszély.
2020. március 16-tól az országosan kihirdetett járványügyi veszélyhelyzet fennállásáig, a Tündérkert Óvoda és Konyha alapügyeletet biztosít azon gyermekek számára, ahol mindkét szülőnek továbbra is munkába kell járnia és a gyermek biztonságos felügyelete másképp nem megoldható. Tehát, aki semmiképpen nem tudja megoldani, hogy gyermeke otthon maradjon, azok számára hétfőn az óvodában biztosítva lesz az ügyelet.
Kérjük a szülőktől, hogy vasárnap 16 óráig jelezzék elektronikusan az tunderovikert@gmail.com címen az óvodavezetésnek, hogy ügyeleti ellátást kívánnak-e igénybe venni.
Kérjük továbbá, hogy gyermek, illetve hozzátartozója külföldről való hazatérését mindenképpen jelezzék háziorvosuknak. Ezen gyermekek számára csak „egészséges, közösségbe mehet, fertőzésmentes környezet” igazolással látogatható újra az óvoda.
A Leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskolapedagógusai vasárnap megkezdik a felkészülést a tantermen kívüli digitális munkarend bevezetésére. Fontos, hogy hétfőtől a gyerekek ténylegesen otthon maradjanak, és részt vegyenek a digitális oktatásban. Ez tehát nem rendkívüli szünet, hanem az oktatás módjának megváltoztatása, amely továbbra is biztosítja a tanulók számára a tanulás lehetőségét. A megváltozott körülményekhez az iskoláknak és a pedagógusoknak is alkalmazkodniuk kell.
Arról, hogy az azt igénylők számára a közétkeztetést a későbbiekben hogyan fogjuk megoldani, a hamarosan tájékoztatjuk Önöket.
Lehetőség szerint a gyermekekre ne a nagyszülők vigyázzanak, hiszen a fiatalokat nem veszélyezteti a koronavírus-járvány, az idősebb korosztályokra viszont komoly veszélyt jelenthet a betegség. Kérjük, hogy a 65 év feletti vagy krónikus betegek, akik nem tudják maguk helyett megszervezni a vásárlást, ügyintézést, jelezzék a polgarmester@leanyfalu.hucímen, illetve várom azon 50 év alatti önkéntesek jelentkezését is, akik szívesen segítenének ebben a helyzetben.
Kedves Leányfalusiak! Ahogy tapasztalják, a helyzet folyamatosan változik, ezért kérem, mindenki figyelje a híreket, és kövesse a hivatalos szervek általi előírásokat. A veszélyhelyzetben az elrendelt szabályok betartása életeket menthet! Felelősséggel tartozunk egymásért, az egészségügyi veszélyhelyzet különleges felelősséget ró mindnyájunkra.
Tisztelettel,
Adorján András sk.
polgármester