top of page

Szeretettel köszöntjük az időseket!

Október elseje, az idősek világnapja. Minden évben e napon köszöntjük az időseket, de szeretetüket, bölcsességüket, segíteni akarásukat az év minden napján érezzük.

Ez az ünnep nemcsak általában a szépkorúakról szól, hanem szüleinkről, nagyszüleinkről. Jelenünk, a mi világunk az idősek munkájának köszönhető, az ő életükkel, munkásságukkal kezdődött.

Ezen a napon, az idősek világnapján szeretettel és köszönettel gondolunk mindazokra, akik egy hosszú élet munkáját és rengeteg tapasztalatát tudhatják maguk mögött. Tapasztalatuk, életbölcsességük fontos iránytű számunkra.

Az idei esztendő különleges év, hiszen a koronavírus járvány az idősekre különösen nagy veszélyt jelet, ezért most még inkább fontos, hogy figyeljünk rájuk. Itt is felhívom figyelmüket, hogy akinek a kialakult helyzetben segítségre van szüksége, keressen minket, amiben tudunk segítünk. Telefonon vagy interneten ( koronavirus@leanyfalu.hu címen) keresztül is fordulhatnak hozzánk bizalommal.

Eddig minden évben szeretettel hívtuk a településünkön élő szép korúakat egy közös zenés délutánra, azonban a járvány miatt idén nem tarthatjuk meg a szokásos idősek napi ünnepségünket. Ezért holnap, október elsején mi igyekszünk felkeresni mindazokat, akik az elmúlt években elfogadták meghívásainkat.

Az is hagyománnyá vált, hogy az idősek napi ünnepségünkön mindig az óvodások köszöntötték a megjelenteket. A gyermekek most is készültek, szeretettel ajánlom a leányfalui Tündérkert Óvoda kedves videóját, melyet itt megtekinthetnek.

https://drive.google.com/.../1-DT-o7_A0574e.../view

Márai Sándor néhány gondolatát kölcsönözve Leányfalu Nagyközség Önkormányzata nevében sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm a településünkön élő szépkorú Hölgyeket és Urakat!

Adorján András polgármester "És mégis, ma is, így is,

örökké mennyit ad az élet!

Csendesen adja, két kézzel,

a reggelt és a délutánt,

az alkonyt és a csillagokat,

a fák fülledt illatát,

a folyó zöld hullámát,

egy emberi szempár visszfényét,

a magányt és a lármát!

Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,

minden napszakban,

minden pillanatban!

Ajándék ez,

csodálatos ajándék.

A földig hajolok,

úgy köszönöm meg.”

(Márai Sándor: Ajándék)

bottom of page