Polgármesteri tájékoztató
Polgármesteri Tájékoztató a veszélyhelyzetről április 30-án, csütörtökön
Kedves Leányfaluiak!
Túl vagyunk a védekezés 50. napján. Kellő óvatossággal, de örömmel jelenthetem Önöknek, hogy településünkön továbbra sem tudunk fertőzött személyről. Hatósági karanténban heten vannak, külföldről való hazatérésük miatt, de náluk sem jelentkeztek tünetek. Őket a rendőrség folyamatosan ellenőrzi. A településen működő két idősek otthonában sem tudunk fertőzésről.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy a fertőzöttségi adatok kedvezőek Magyarországon és ezért fokozatosan és szigorú menetrend szerint megpróbálják újraindítani az életet Magyarországon. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy mivel az aktív fertőzöttek 70 százaléka Budapesten és Pest megyében - az összes haláleset 70 százaléka pedig csak a fővárosban - van, a kijárási korlátozásokat és a szigorú intézkedéseket ezért Budapesten és Pest megye egyes járásaiban továbbra is indokolt fenntartani. Arról eddig nem kaptunk hivatalos tájékoztatást, hogy a Szentendrei járást hova sorolták be, így még nem tudjuk, hogy hétfőtől milyen intézkedések vonatkoznak Leányfalura, de nyilván órákon belül ez is napvilágot fog látni.
Ami fontos, hogy május 4-éig, hétfőig mindenképpen a jelenlegi szabályok, tehát a kijárási korlátozás marad érvényben. Tehát továbbra is azt kérjük Önöktől, hogy maradjanak otthon! Továbbra is fontos, hogy fokozottan figyeljünk az idősekre, hiszen a veszély nem múlt el!
Az elmúlt 50 nap helyi eseményeiről és intézkedéseiről a Leányfalui Hírekben megjelent interjúból is értesülhettek:
A leányfaluiak összefogtak a bajban
A veszélyhelyzet eltelt egy hónapjában a folyamatosan változó események és az egymást követő kormányzati bejelentések miatt a helyi tájékoztatásban is kulcsszerepet kapott az internet – állapította meg Adorján András. Leányfalu polgármestere kiemelte: Leányfalun példás összefogás tapasztalható, sokan azonnal idős szomszédjaik, rászoruló ismerőseik segítségére siettek bevásárlással és ügyintézés bonyolításával.
A koronavírus járvány terjedésének lassítására Magyarország Kormánya március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett, rendkívüli jogrendet léptetett életbe. Hogyan reagált a bejelentésre Leányfalu Önkormányzata? Szakembereink azonnal összeállítottak egy listát a település rászoruló, veszélyeztetett személyeiről, akiknek postaládáikba tájékoztatót dobtunk be a legfontosabb tudnivalókról, telefonszámokról, valamint az étkeztetés lehetőségéről. A veszélyeztetett személyek otthonmaradását próbáljuk ugyanis elősegíteni azzal, hogy azonnal megszerveztük a meleg étel házhozszállítását azoknak, akik idős koruk, vagy legyengült immunrendszerük miatt a legkitettebbek a koronavírus járványának. Jelenleg is több mint félszáz főt látunk el hétköznaponként meleg ebéddel, amit az óvoda konyhájából tudunk biztosítani 860 forintos önköltségi áron, ingyenesen kiszállítva. A szociálisan rászorultak természetesen az ételt is ingyen kapják. Ezúton is köszönöm a konyha dolgozóinak munkáját. Az ebédkihordáskor a Falugondnok Kft. munkatársa mellett a jegyző asszony vagy az aljegyző úr is ott van, így folyamatos kapcsolatban vagyunk a rászorulókkal és segítséget tudunk nyújtani gyógyszerkiváltásban vagy csekkbefizetésben is. Megkezdtük önkéntesek toborzását és kiközvetítését is nemcsak az azt igénylőknek, hanem a házi segítségnyújtást végző Figyelj rám! Alapítvány részére is, akik szintén folyamatosan jelen vannak a településen. Felhívásunkra sokan ajánlották fel számítástechnikai eszközeiket, hogy ezzel segítsenek azokon a családokon, amelyek nem rendelkeztek a szükséges felszereléssel. A felajánlásokat ezúton is köszönjük! Így iskolánk valamennyi diákja be tudott kapcsolódni a digitális oktatásba.
Mindez elég nagy szervezést és gyors reagálást igényel. Hogyan lehet koordinálni ezt a sokrétű feladathalmazt?
Mindannyian tapasztalhattuk, hogy a gyorsan változó események, a naponta új kormányzati bejelentések miatt a működésbe, a kapcsolattartásban és a tájékoztatásban és is kulcsszerepet kapott az internet. Mi is rajta keresztül értesülünk, és mi is így próbáljuk üzeneteinket a leggyorsabban eljuttatni az érintettekhez, a teljes lakossághoz. Folyamatos tájékoztatást adunk internetes oldalainkon és a közösségi médiában a járvánnyal kapcsolatban, ami a visszajelzések alapján hatékonyan működik. Az operatív munka megkönnyítésére létrehoztuk a koronavirus@leanyfalu.hu címet, ide várunk helyi szinten minden járvánnyal kapcsolatos üzenetet, kérést, felajánlást. Természetesen a többi elérhetőségünk is működik.
Mennyire sikerült megnyerni, aktivizálni a lakosságot, kapnak elegendő segítséget az emberektől?
A visszajelzések alapján elmondható, hogy Leányfalun jól működik az önszerveződő önkéntesség. Folyamatosan kommunikáltuk a Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! jelszót, azaz, hogy a leghatékonyabb segítség, ha mindenki a saját környezetében, szomszédjában segít az időseknek, betegeknek. Sokan tesznek így. Emellett jóval többen jelentkeztek önkéntesnek is, mint amennyi igény eddig érkezett. Egy helyi vállalkozó már az első héten 1000 db mosható textil szájmaszkot ajánlott fel a leányfalusiak számára. Ebből átadtunk 50-50 darabot az egészségügyi rendelőinknek, hogy a hozzájuk forduló betegek, valamint gondozottak számára tudjanak biztosítani védelmet. Emellett mintegy 350 hozzánk forduló helyi lakosnak adtuk át fejenként 2 db védőálarcot. A hivatal munkatársai is segítenek gyógyszerek kiváltásában, és bevásárlásban. Anyagi segítséget is kaptunk, több felajánlás is érkezett az önkormányzat számlájára és a képviselő-testület tagjai és külsős bizottsági tagok is mondtak le tiszteletdíjaikról.
Az országos médiában nagy visszhangot váltott ki az öregotthonok járványügyi helyzete. Leányfalun két ilyen intézmény is működik. Mit lehet tudni róluk?
Lapzártakor elmondható, hogy mindkét idősek otthona rendben működik, a gondozók maximálisan betartják a hatályos előírásokat. Bár egyik intézmény sem önkormányzati fenntartású, azonban vezetőikkel folyamatosan konzultálunk. Külön segítséget az önkormányzattól egyelőre nem igényeltek, korábban már átadtunk az intézmények számára is 50-50 db mosható, többször használatos szájmaszkot. A Református Idősek Otthona ezúton is köszöni a fővárosi Városliget Cafe által felajánlott napi 50 adag meleg ételt, mely nagy könnyebbséget jelent számukra.
A kormányzat által elrendelt kijárási korlátozáson túl volt-e szükség további szigorító intézkedésekre Leányfalun?
Egyeztettem a hasonló helyzetben lévő környékbeli települések polgármestereivel, folyamatosan figyelemmel követtük közterületeink helyzetét, kapcsolatban vagyunk a helyi körzeti megbízottal és a polgárőrséggel, hogy amennyiben indokolt, a szükségesség és arányosság elve alapján tudjunk eljárni. Eddig nem volt szükség különleges korlátozások bevezetésére. A fővárosból való nagyarányú hétvégi kiáramlás nem történt meg. Ezúton is köszönjük a budapestieknek, hogy tiszteletben tartják kérésünket, és betartják a kijárási korlátozást. Tudjuk, hogy nekik sokkal nehezebb a lakásaikban, mint nekünk itt kertes házainkban. A Duna-parton és az erdeinkben így inkább helyiek sétáltak és kerékpároztak. Természetesen vannak, akik az érvényben lévő korlátozásokat is nagyon túlzónak találták. Vannak olyanok is, akik már az első pillanatban lezáratták volna a Duna-partot, a kerékpárutat, minden parkolót és üzletet. És vannak, akik azt nehezményezik, hogy délutánonként a Duna-parton sétálva, kutyát sétáltatva viszonylag sok sétáló, kutyasétáltató emberrel és kerékpárossal találkoznak… A többség azonban elfogadta a helyzetet, önfegyelmet tanúsított és korrekt módon betartja a Maradj otthon! felszólítást. Amit talán kiemelnék, az a kerti hulladékok égetésének tilalma. Erre egész egyszerűen azért van szükség, mert a járványhelyzet miatt sokan, gyermekek és idősek kényszerülnek egész nap otthon maradni és a füstfelhők elől nincs hova menekülniük. Az ő védelmük érdekében hoztuk meg ezt a döntést.
Hogyan működik az önkormányzat a veszélyhelyzet időszakában?
Ez egy példa nélküli helyzet, sok kérdés volt nyitva, és a szükséges kormányzati állásfoglalások is csak hetek elteltével érkeztek meg. Ezek szerint a kivételeket képző intézkedéseken kívül minden ügyben a polgármester dönt, ő viseli a felelősséget, ezért a képviselő-testület munkája akár mellőzhető is. Elsősorban a veszélyhelyzet elhárítására, illetve mérséklésére kell törekednie a polgármesternek. Így a folyó ügyekből csak a legfontosabbakat, illetve a halasztást nem tűrőeket kell menedzselni. Én továbbra is minden előre tervezhető döntés esetén az interneten keresztül kikérem a képviselők véleményét. A Polgármesteri Hivatal működik, de a személyes ügyfélfogadás szünetel. Dolgozunk, rendelkezésre állunk, elérhetőek vagyunk interneten vagy telefonon. Az iskola átállt a digitális oktatásra, óvodánk ügyeleti rendet tart fenn, a tornacsarnokot bezártuk. A faluházban belső munkák folynak és aktivizálódott a virtuális térben, a könyvtárban péntekente van mód kölcsönzésre. Az intézmények telefonon és interneten folyamatosan elérhetőek.
Van tudomásuk koronavírusos betegről Leányfalun?
A lapzárta időpontjában, április 20-án nem tudunk megbetegedésről településünkön. Heten vannak kötelező karanténban, külföldről való hazatérésük miatt, de náluk sem jelentkeztek tünetek. Őket a rendőrség is folyamatosan ellenőrzi.
Milyen következményekkel számol, milyen hatással lesz a vészhelyzet a település költségvetésére?
Egyre nehezebb helyzetbe kerülünk, hiszen a növekvő szociális kiadások mellett jelentőssé váltak az állami elvonások. Mérsékelt becslések szerint 50 millió forinttal kevesebb bevétellel lehet számolnunk, ha figyelembe vesszük a kieső gépjárműadót, az idegenforgalmi adót, a KATÁ-t és az iparűzési adó kiesést. Ráadásul a végrehajtások is állnak, így abból sem várható többletbevétel. Sajnos az anyagilag nehéz helyzetbe kerülő adófizetők nem biztos, hogy a második félévre eső építmény- és / vagy telekadót ki fogják tudni fizetni. Emellett termálfürdőnk is - vendégek híján - folyamatos hiányt termel. Mindez komoly gondokat fog okozni. A fürdőből – mely a település egyik legnagyobb foglalkoztatója - egyelőre nem küldtük el egyetlen munkatársat sem, azonban számukra csökkentett bért biztosítunk.. A régóta elmaradt karbantartási munkákat végzik, és próbáljuk őket a fürdőn kívüli munkákba is bevonni. Emellett az előttünk álló felújítási beruházás munkálatainak előkészítését is elindítottuk. Ugyanakkor bízunk Magyarország Kormányának segítségében. Úgy látom, a normális élet beindulása után mindenképpen újra kell tárgyalnunk a költségvetést.
Hogyan készülnek a további időszakra?
Mivel a helyzet percről-percre változik, így nagyon nehéz tervezni. Figyeljük a híradásokat és a miniszterelnök bejelentéseit, hiszen akárcsak a lakosság, mi is első sorban innen szerezzük az információkat. Továbbra is azt kérem polgárainktól, hogy folyamatosan figyeljék a hatósági felhívásokat, és cselekedjenek ennek megfelelően. Naprakész és hiteles tájékoztatást a www.koronavirus.gov.hu oldalon olvashatnak. Kérem Önöket, hogy legyenek egymáshoz türelmesek, segítsenek egymásnak és az önkormányzat is igyekszik lehetőségeihez képest minden segítséget megadni. Kérdéseikkel, problémáikkal, továbbra is forduljanak hozzánk bizalommal.
PH / Leányfalui Hírek