top of page

Polgármesteri tájékoztató

Tisztelt Polgárok!


Szombat esti tudásunk, és háziorvosaink tájékoztatása szerint Leányfalun továbbra sincs koronavírusos megbetegedés. Hatan vannak kötelező karanténban, külföldről való hazatérésük okán, de egyelőre rajtuk sem jelentkeztek tünetek.

A településünkön működő két idősek otthona is rendben működik, a gondozók maximálisan betartják a hatályos előírásokat. Bár egyik intézmény sem önkormányzati fenntartású, azonban vezetőikkel folyamatosan konzultálunk. Külön segítséget az önkormányzattól egyelőre nem igényeltek, korábban már átadtunk az intézmények számára is 50-50 db mosható, többször használatos szájmaszkot, A Református Idősek Otthona ezúton is köszöni a fővárosi Városliget Cafe által felajánlott napi 50 adag meleg ételt, mely nagy könnyebbséget jelent számukra.

Egészségügyi intézményeink rendben működnek, orvosaink, védőnőink és munkatársaik is köszönik, hogy továbbra is türelemmel és fegyelmezetten fordulnak hozzájuk a helyi betegek. Továbbra is azt kérik, hogy csak valóban indokolt esetekben és elsősorban telefonon keressék őket.

Az elmúlt három hétben közel 350 polgárunknak tudtunk ingyenesen átadni 2-2 db mosható, többször használatos szájmaszkot, abból az 1000 db-ból, melyet egy helyi vállalkozó ajánlott fel az Önkormányzat részére szinte közvetlenül a veszélyhelyzet bejelentése után. Érvényesült a mondás: kétszer ad, aki gyorsan ad! Korlátozott számban még rendelkezésre áll a védőeszköz, aki igényli, annak még tudunk adni.

Az otthonmaradásban segít Leányfalu Nagyközség Önkormányzata is. Ezért a veszélyhelyzet kihirdetése után napokon belül megteremtettük a meleg étel szállításának lehetőségét a helyi idősek és betegek számára. Az óvoda konyhájából az azt igénylő gyermekek ellátása mellett tudjuk ezt biztosítani önköltségi áron, műanyag dobozban, ingyenesen kiszállítva. A mintegy 60 igénylő közel 50 %-a számára szociális alapon az ételt is ingyen biztosítjuk. Ezúton is köszönöm a konyha dolgozóinak, hogy vállalták ezt a feladatot. Jegyző asszony vagy aljegyző úr minden nap részt vesz az ebéd kihordásában, és segítséget nyújtanak csekkbefizetésben vagy gyógyszerkiváltásban is.

Az operatív munka megkönnyítésére létrehoztuk a koronavirus@leanyfalu.hu címet, ide várunk helyi szinten minden járvánnyal kapcsolatos üzenetet, segítségkérést, kérést, önkéntes felajánlást, ötletet, információt. Természetesen a többi elérhetőségünk továbbra is működik. Engem is hívhatnak a +36-70-947 4043-as számon.

Költségvetésünk egyre nehezebb helyzetbe kerül, hiszen a növekvő szociális kiadások mellett jelentőssé váltak az állami elvonások, emellett termálfürdőnk is - vendégek híján - folyamatos hiányt termel. A fürdőből egyelőre nem küldtük el senkit, de sajnos számukra csak csökkentett bért tudunk biztosítani. A régóta elmaradt karbantartási munkákat végzik, és próbáljuk őket a fürdőn kívüli munkákba is bevonni. Emellett a felújítási beruházás munkálatainak előkészítését is elindítottuk.

Sajnos egyre többen kénytelenek segítségért fordulni az Önkormányzathoz, mi pedig igyekszünk segítséget nyújtani. A kapacitásaink végesek, de aki nehéz helyzetbe kerül, kérjük mindenképpen jelezze, tudunk még segíteni.

A hivatal munkatársai is segítenek gyógyszerek kiváltásában, és bevásárlásban. Önkénteseket is toboroztunk, sokan regisztráltak nálunk, így ha bárkinek segítségre lenne szüksége, ügyintézés, vásárlás vagy gyógyszerkiváltásban, kérjük jelezze.

A visszajelzések alapján látjuk, hogy nagyon sokan segítenek önkéntesen. Köszönjük mindazoknak, akik helyben segítenek idős, beteg szomszédjaiknak, ismerőseiknek, utcabelieknek, hogy könnyebbé teszik a kiszolgáltatottaknak önkéntes karanténjaik betartását és elviselését bevásárlással, ügyintézéssel, távolságot tartó beszélgetéssel. Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! Köszönjük!

Köszönjük azon polgárainknak, akik önfegyelmet tanúsítanak, és korrekt módon betartják a Maradj otthon! felszólítást Leányfalun is. Ők biztonságban vannak, és nem járulnak hozzá a fertőzés esetleges terjedéséhez sem. Őket továbbra sem veszélyeztetik vagy zavarják az esetlegesen Leányfalura érkező kirándulók, áthaladó kerékpárosok. A kormány döntése értelmében az önkormányzatok erre a hétvégére ismét megkapták azt a jogi lehetőséget, hogy saját maguk szabályozzák a közterület-használat rendjét. A húsvéti ünnepi hétvége pozitív tapasztalatai alapján Leányfalun erre a hétvégére sem hoztunk különleges intézkedéseket, de folyamatosan figyelemmel követjük közterületeinket, kapcsolatban vagyunk a helyi körzeti megbízottal és a polgárőrséggel, és amennyiben indokolt, a szükségesség és arányosság elve alapján fogunk eljárni.

Sajnos, ám érthető módon a jó idő egyre inkább kicsalogatja az embereket, Duna-partunk központi szakaszán szombat délután viszonylag sokan sétáltak, kerékpároztak. Ma, vasárnap a borongós időnek köszönhetően csak alig..

Kérjük Önöket, hogy egészségügyi sétáikat és kutyasétáltatásaikat ne a Duna-part legfrekventáltabb szakaszán és ne a csúcsidőszakban végezzék. Köszönjük mindazoknak, akik saját és mások egészségének megőrzése érdekében betartották, és továbbra is betartják a szabályokat. Nekik köszönhető, hogy eddig nem kellett aránytalanul szigorú intézkedéseket hoznunk, azonban nem könnyű eltalálni az arányosság és szükségesség mértékét. Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön azt mondta, hogy előbb-utóbb nem lehet majd elkerülni, hogy Budapestre - ahol a fertőzések 60 százaléka van, Pest megyével együtt pedig ez a szám 80 százalék - sajátos szabályokat léptessenek életbe. Hozzátette: egy kis faluban nem ugyanazok az intézkedések logikusak, mint a fővárosban, ezért talán már jövő héten el kell gondolkodni a települések közötti különbségtételen.

Továbbra is kérem, hogy folyamatosan figyeljék a hatósági felhívásokat, és cselekedjenek ennek megfelelően. Naprakész és hiteles tájékoztatást a www.koronavirus.gov.hu oldalon olvashatnak.

Kérem Önöket, hogy legyenek egymáshoz türelmesek, segítsenek egymásnak és az önkormányzat is igyekszik lehetőségeihez képest minden segítséget megadni. Kérdéseikkel, problémáikkal, ötleteikkel forduljanak hozzánk továbbra is bizalommal.

További szép vasárnapot kívánok! Adorján András polgármester

bottom of page