Polgármesteri tájékoztató
2020.06.30.
Kedves Leányfaluiak!
Noha a veszélyhelyzet lezárult, mégis folytatom az elmúlt hónapokban megkezdett Polgármesteri tájékoztatók sorát, ugyanis számos megkeresés érkezett hozzám erre vonatkozóan. Sokan köszönték meg, hogy rendszeresen nyújtottam tájékoztatást a járványhelyzet helyi vetületeiről, illetve az önkormányzati munkáról. Igyekszem továbbra is röviden tájékoztatni Önöket a fontosabb eseményekről.
Az elmúlt héten több jelentős eredményt sikerült elérnünk, melyek részletekbe menő előkészítésére az elmúlt fél évben, különösen a veszélyhelyzet időszakában sok időt és energiát szántunk. Megérkezett a Leányfalui Termálfürdő fejlesztésére korábban, a 2017-es kormányrendeletben megjelölt 250 millió forintról szóló támogatói okirat.
Ezzel lehívhatóvá vált ez a kormánytámogatás is. Az el múlt 3 évben a korábbi fürdő- és faluvezetés már komoly előkészítő munkákat folytatott az összeg megszerzéséért. Végül idén tavasszal a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program képviselőivel folytatott tárgyalássorozat eredményeképpen sikerült elérni, hogy rendelkezésünkre bocsássák ezt az összeget. ( Sajnos a korábbi tárgyalásokon ennél nagyobb támogatási keret is szerepelt, de a koronavírus okozta válsághelyzet miatt most – egyelőre – az eredetileg meghatározott összeget sikerült megkapnunk.) Ez a 250 millió forint a 2019. decemberben kapott 391.500.000 forinttal együtt már látványos fejlődés lehetőségével kecsegtet. Az összesen mintegy 641 millió forintnyi keret nagyon nagy eredmény, ekkora támogatást korábban még nem kapott településünk. Ezúton is köszönjük a több éves előkészítésben résztvevők munkáját. E támogatásból az előzetesen megjelölt feladatokat, elsősorban a főépület rekonstrukcióját fogjuk elvégezni.
Emellett a múlt héten aláírhattam azt a támogatói szerződést, melynek értelmében a számlánkra érkezik 40 millió forintnyi támogatás, mely a Klein-villa felújításának előkészületeire szolgál. Az épületben kialakítandó Ravasz László Emlékház, Egyházi Gyűjtemény és Rendezvényközpont létrehozását célzó beruházás előkészítési feladatainak megvalósításához szükséges forrást a Miniszterelnökség alá tartozó Lechner Tudásközponton keresztül kapja meg Leányfalu. Ebből az összegből elindulhat a terveztetés és a közbeszerzés, valamint a beruházás teljes összegének konkrét meghatározása, melyet a kormány előzetes szándéka szerint támogatni fog. A tárgyalásokon nagyságrendileg 400 millió forintnyi keret került meghatározásra, melyből nemcsak megújulhat a Klein-villa, de reményeink szerint önmagát fenntartó rendezvényhelyszínként idegenforgalmi célponttá is válik 2022-től. Itt is megköszönöm mindazok segítségét, akik munkájukkal hozzájárultak ehhez a sikerhez.
Mindemellett ugyanilyen nagy eredménynek számít, hogy ismét sikerrel szerepeltünk a Magyar Falu Program orvosi eszköz pályázatán. Tavaly háziorvosi praxisaink számára nyertünk közel 3 millió forintnyi támogatást, ezúttal pedig Dr. Víg Olga Erika gyermekorvos és Dr. Gégény Tímea fogorvos orvosi eszközkészletének fejlesztésére pályáztunk, és ismét a maximális keretet, mintegy 3 milliós forrást hívhatunk le.
Ezáltal tovább nő a település egészségügyi szolgáltatásainak színvonala.
Mindez a siker igazi csapatmunkán nyugszik, ezúton is köszönöm valamennyi résztvevő, - elsősorban Dr. Filep Julianna jegyző asszony - fáradtságot nem kímélő munkáját, hiszen mindhárom forrás elnyerését komoly és hosszadalmas előkészítés előzte meg. Külön kiemelendő, hogy a támogatások elnyeréséért nem kellett külsős cégek segítségét igénybe vennünk, hanem sikerült belső, saját erőforrásainkat aktivizálni. Mint arról már korábban is tájékoztattam Önöket, a járványhelyzet miatt az önkormányzat költségvetésén jelentős rések keletkeztek. A várható kiesésekről a pénteki közmeghallgatáson fogom tájékoztatni Önöket. Azonban a kormányzati támogatásoknak köszönhetően a település előtt megnyíló távlatok mindenképpen bizakodásra adnak okot. Ezúton is megköszönöm Magyarország Kormányának döntéseit, melyek eredményeképpen jelentős források nyíltak meg Leányfalu számára.
Tisztelettel: Adorján András polgármester