Polgármesteri tájékoztató
Polgármesteri Tájékoztató 2020.06.07-én, vasárnap
Kedves Leányfaluiak! Bár a veszélyhelyzetnek hivatalosan még nincs vége, úgy tűnik, hogy Leányfalu szerencsésen átvészelte a mögöttünk hagyott nehéz hónapokat. Koronavírusos megbetegedésről nincs tudomásunk, hatósági karanténban csak külföldről hazaérkezők vannak, mintegy tízen. Az élet tehát Leányfalun is lassacskán visszazökkent a megszokott kerékvágásába. Az elmúlt két hétben már normál keretek között működött a Polgármesteri hivatal, egészségügyi rendelőink is fogadják a betegeket, a Tündérkert Óvoda pedig a gyermekeket. Iskolánkban még működik a digitális oktatás, és az elmúlt héten már kis csoportokban fogadták azokat, akik ezt igényelték. A tornacsarnokba visszatértek a sportegyesületek. A Sorg-villában június 13-án lesz az első rendezvény. Az április-májusra tervezett eseményeket nem lehetett megtartani, így nemhogy bevételt nem termelt a kastély, de előlegeket is vissza kellett fizetnünk. Termálfürdőnk is megnyitotta kapuit, az előírt korlátozások betartásával, amely miatt egyelőre csak kevés vendéget fogadhat. Sajnos a fürdő három havi bevételkiesése jelentősen tágította költségvetésünkben a veszélyhelyzet ütötte rést. Sajnos több, idei évre betervezett fejlesztést el kell halasztanunk a költségvetési egyensúly fenntartása érdekében. Úgy tűnik, hogy kulturális intézményeink kapják vissza legkésőbb szabályos működési feltételeiket. A faluház, a könyvtár és a múzeum munkatársai a szükséges háttérmunkákat végzik. Itt kell megköszönnöm Trianon 100 megemlékezésünk méltó lebonyolítását. Június 4-én nagy számban vettek részt az érdeklődők a Ravasz László könyvtár kertjében megrendezett eseményen. Ezúton is köszönöm leányfalusi polgárainknak: Szabó Enikő énekesnek, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett dr. Szász István Tas díszpolgárunknak, és a Kossuth-díjas Dörner György színművésznek, hogy részvételükkel hozzájárultak a nemzeti összetartozás napi megemlékezésünk fényéhez. Érdekes kísérletünk volt, hogy a műsor tartalmi részét előre felvettük és közreadtuk a világhálón, hogy azok is láthassák, akik a veszélyhelyzet miatt még nem hagyhatták el otthonaikat. A képviselő-testület a törvény által biztosított feltételeknek megfelelően, az internet lehetőségeit kihasználva végzi munkáját. Véleményüket folyamatosan kikérve hozom meg döntéseimet, amelyeket egybefoglalva a leanyfalu.hu oldalon Önök is elolvashatnak. A képviselő-testület hivatalosan a veszélyhelyzet megszűnése után kezdheti meg munkáját. Ezúton is köszönöm képviselő-társaimnak, hogy folyamatosan rendelkezésre állnak. A veszélyhelyzet egyik fontos adaléka volt a kerti hulladék és avar tüzelésének tilalma. Mint olvashatták, társadalmi vitát kezdeményeztünk az égetés visszaállításáról, időközben azonban az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, mely 2021. január elsejétől egységesen és országosan megtiltja ezt a tevékenységet. Így lényegében okafogyottá vált az erről kezdeményezett helyi vita. A veszélyhelyzet ellenére több, Önök által is észlelt beruházás, jelentősebb esemény is zajlik településünkön. Ezekről a következő posztban szándékozom Önöket röviden tájékoztatni. Szép vasárnapot kívánva, Tisztelettel: Adorján András