top of page

Polgármesteri Tájékoztató

Május 17-én, vasárnap


Az élet újraindításának feltételei megvannak, de a védekezést nem hagyhatjuk abba - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken. A kormányfő emlékeztetett: két hete vidéken már enyhültek a korlátozások, most Pest megyében is ez történik.


A védekezés ezen szakaszában is hatályban marad a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben a védőeszközök kötelező viselésére, a távolság betartására, valamint az életkorhoz kötődő idősávok figyelembevételére vonatkozó szabályozás. Azokkal szemben, akik megszegik a továbbra is érvényben levő szabályokat, szabálysértést követnek el, a rendőrség fel fog lépni – közölte a miniszterelnök.


Az új szabályozás szerint hétfőtől már a vendéglátóhelyek belső zárt részében is engedélyezett a tartózkodás, de a dolgozóknak kötelező védőeszközt (orvosi szájmaszkot, sálat vagy kendőt) viselni. Az üzemeltetőnek pedig intézkedni kell a védelmi távolságok megtartására. Továbbá a szálláshelyek is fogadhatnak vendégeket.


Mindezek következtében a leányfalui Polgármesteri Hivatalban hétfőtől visszaáll a személyes ügyfélfogadás rendje: hétfőn 14-18 óra között várjuk az ügyfeleket, de munkatársaink védelmében kérjük, hogy védőeszközben érkezzenek.


Az óvodánkban - miként a veszélyhelyzet eddig eltelt időszaka alatt is - biztosított az ügyeleti rendszer, az óvó nénik szeretettel várják a munkahelyükre visszatérő szülők gyermekeit, de kérjük, előre jelezzék telefonon szándékukat az intézmény vezetőjének, Gabi néninek. Felhívjuk azonban figyelmüket, hogy a közösség védelme érdekében csak a teljesen egészséges gyermekek fogadására nyílik lehetőség.


Hétfőn délután megnyithatjuk a Gomba játszóteret is. Reggel munkatársaink fertőtlenítő lemosást tartanak. Itt jelezzük, hogy folyamatban van a játszótér közvilágításának kialakítása, és az ivókút beüzemelése. A munkák megrendelése még a tél folyamán megtörtént, reméljük a vállalkozók a héten be tudják fejezni ezeket a munkákat is. A szabadtéri fitneszpálya fertőtlenítése is megtörténik hétfő reggel, immár ezek az eszközök is igénybe vehetőek. A sportcsarnok is fogadja már a sportegyesületeket.


A rendelkezések szerint megnyithat a termálfürdő is. A sportolók már a héten is használhatják majd az úszómedencét, de a folyamatban lévő karbantartási munkák befejeztével a nagyközönség számára – a szükséges óvintézkedések betartásával - valószínűleg csak a pünkösdi hétvégén tárja ki kapuit a strand.


Június 1. után a temetést, illetve a házasságkötést követő családi rendezvényeket meg lehet tartani, ezekhez zenés szolgáltatást lehet biztosítani. Ennek értelmében megindulhatnak a Sorg-villában is a rendezvények. Tudjuk, hogy ez a környékbeliek számára nem egy jó hír, ezúton is elnézésüket kérjük a kellemetlenségekért, igyekszünk idén még hatékonyabban eljárni, hogy a lehető legkisebb mértékben legyenek zavaróak a rendezvények. Sajnos a település – különösen a veszélyhelyzet miatti mintegy 50 millió forintos költségvetési kiesése miatt – nem mondhat le erről a bevételről. Minden forintra szükségünk van. Egyébként a villában a járvány miatt az idei rendezvények közel 30 százalékát mondták eddig le. Ezekben az esetekben az önkormányzat teljes egészében kénytelen visszafizeti az előlegeket.


Leányfalun koronavírusos fertőzöttről továbbra sincs tudomásunk. A Semmelweis Egyetem által levezetett országos, reprezentatív koronavírus felmérés csak egy személyt érintett Leányfalun, egy 20 éves hölgy személyében. 16 fő van hatósági házi vesztegzár alatt, külföldről való hazatérés, illetve beutazás miatt. Egyiküknél sem jelentkeztek tünetek. A településen működő idősotthonok az előírásoknak megfelelően rendben üzemelnek, megbetegedésről továbbra sincs tudomásunk.


A hétfőtől Pest megyében is hatályba lépő enyhítések miatt hétfőn viszünk utoljára ebédet a rászorulóknak. Keddtől a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők ételhordóban elvihetik az óvoda konyhájáról az ételt. Ezúton is köszönöm dr. Filep Julianna jegyző asszonynak, Horváth Klárának, a Falugondnok Kft munkatársának, és Vadászi Gábor aljegyző úrnak, valamint az óvoda konyháján dolgozó munkatársainknak, hogy az elmúlt két hónapban megoldották a rászorulók házhoz menő napi meleg étkezésének biztosítását. A veszélyhelyzet időszakában felmerülő többletköltségeink megtérítésére vonatkozó igényeink dokumentációját benyújtottuk a kormányzat részére.


Kedves Leányfaluiak! Köszönöm eddigi együttműködésüket, fegyelmezett hozzáállásukat, melynek köszönhetően településünket eddig elkerülte a járvány. Bár most az enyhítések időszakát éljük, de a ragály még nem szűnt meg, a veszélyhelyzet Magyarországon továbbra is érvényben van. Ezért kérjük Önöket, hogy mindannyiunk egészsége érdekében továbbra is kísérjék figyelemmel a híradásokat és tartsák be az előírásokat.

https://koronavirus.gov.hu/#/

Továbbra is vigyázzunk egymásra!


Köszönettel, Adorján András polgármester


bottom of page