top of page

Megújul a kerékpárút a faluközpontban

Értesítjük Önöket, hogy a település központi részén ezen a héten elindulnak a kerékpárút felújításának előkészítő munkálatai. A március végéig tartó beruházás keretében – reményeink szerint - egy fontos konfliktusforrást sikerül rendezni. A hajóállomás és a Vadkacsa telep közötti Duna-part szakaszon megtörténik a kerékpáros- és a gyalogosforgalom szétválasztása. A projekt részeként az Erkel Ferenc utca és a Petőfi Sándor utca közötti szakaszon táblázással és felfestéssel választjuk külön a kerékpáros és gyalogos útvonalat, valamint a nagy parkoló forgalomtechnikai szabályozását a tűzoltószertár környékén a vízelvezetést oldjuk meg. A kerékpároshíd felújítása mellett az ott lévő kis gyalogoshíd átalakításával és akadálymentesítésével itt biztosítunk nyugodt sétaútvonalat a gyalogosoknak. A hídaktól a hajóállomásig a jelenlegi kerékpárutat kiszélesítjük a Duna irányába, a hegy felöli oldalon pedig térkő borítású sétányt alakítunk ki, így ezen a szakaszon nyugodtabbá válik majd a sétálás.

A beruházásra 50 millió forintot nyertünk a Magyar Falu Program keretében, és ezúton is köszönjük Magyarország Kormányának döntését, mellyel lehetővé tették ezt az igen szükséges, régóta szorgalmazott fejlesztést. Bízunk benne, hogy e beruházás következtében harmonikusabban használhatják majd együtt ezt a szakaszt a korzózni vágyók, a kerékpárosok és a kutyasétáltatók is. Itt is szeretnék emlékeztetni, hogy kutyát közterületen, - így a Duna-parti kerékpárúton - is csak pórázon szabad sétáltatni, és nemcsak Leányfalun: https://elelmiszerlanc.kormany.hu/av-setaltatas

Kisebb, a balesetveszélyt felszámoló építési munkálatok lesznek a volt kemping előtti kerékpárút szakaszon is, ahol a kerékpárút veszélyes kanyarjának beláthatóságát elősegítendő földmunkákat fognak végezni.

Tudjuk, hogy a kerékpárút teljes hosszának felújítására és a gyalogosforgalom kettéválasztására is nagy szükség lenne, ezért a tavalyi évben a teljes kerékpárút felújítására is adtunk be egy nagyon komoly pályázatot, mely – a most felújításra kerülő központi szakasz kivételével – a kerékpárút teljes hosszában szélesítést, új burkolatot, és a hiányzó szakaszokon a közvilágítás kiépítését célozza, valamint hozzá kapcsolódva két - Boldogtanyai úti és a Seres utcai buszmegállók közötti – gyalogátkelőhely kialakítását is tartalmazza. E pályázat eredményére még várunk, döntés még nem született, de hatalmas előrelépést jelentene, ha sikerülne…

Visszatérve az építési munkálatokra, a nyertes vállalkozástól azt kértük, hogy lehetőség szerint minél előbb kezdje el a munkálatokat, hogy tavasszal a lehető leghamarabb átadhassuk Önöknek a megszépült Duna-parti sétányt és kerékpárutat. Az építés alatti időszakban kérjük lehetőség szerint kerüljék majd el a táblával jelzett szakaszokat, hogy balesetek nélkül, minél gördülékenyebben haladhassanak a munkálatok.

Együttműködésükben bízom.

Adorján András

polgármester

bottom of page