Kerékpár-felújítandó szakaszok tervei
Kerékpár - A 11. számú főút csatlakozási pontjainak dokumentációja
A világító burkolat dokumentációja
Kerékpár - vízbázisvédelmi vizsgálat
Tandem kerékpár - pályázat
Kerékpár - Kp.forgalmi hálózati terv
GPS térkép - Térképek
Kamera - Galéri

Egyre népesebbé váló településünkön a 11-es főútvonal túlterheltsége miatt mind többen választják a kerékpáros közlekedést a munkába és iskolába járásra. A kerékpár környezetbarát közlekedési eszköz, a kerékpáros közlekedés csökkenti a környezeti terhelést, helytakarékos, csendes, olcsó, biztonságos és mindenki számára elérhető. A több kerékpáros kevesebb autót jelent, így eredményezve élhetőbb környezetet. A kedvező környezeti hatások mellett a kerékpározás egészségre gyakorolt pozitív hatását is fontos kiemelni, hiszen a rendszeres testmozgás hozzájárul az egészségben eltöltött életévek számának növeléséhez. Mindezek alapján tartjuk jelentős eredménynek, hogy megújulhat Leányfalu Duna-parti kerékpárútja.

A kerékpárút felújítására és szélesítésére – a tervezett Budapest–Visegrád kerékpárút részeként - már 2006-ban készültek tervek, akkor még kistérségi összefogásban.  
Időközben azonban az EuroVelo6 nemzetközi kerékpárút nyomvonalát kormánydöntés alapján áthelyezték a Szentendrei–szigetre, és így a jobb parti közös kerékpárút fejlesztés lekerült a napirendről.

Azóta Leányfalu önkormányzata már több alaklommal pályázott a 2006-os tervekre támaszkodva saját kerékpárútja felújítására.

A 2020 decemberében nyújtottuk be pályázatunkat a VEKOP-5.3.2-15 - Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében elnevezésű kiírásra.
A pályázaton Leányfalu 371.847.350 Ft támogatásban részesült 2021 nyarán.
A pályázat célja a meglévő Duna-parti kerékpárutunk felújítása és a kapcsolódó közlekedési infrastruktúra fejlesztése a Határcsárda és a Seres utca közötti belterületi szakaszon.
Jelenleg a kiviteli tervek elkészítése, a hatóságokkal való egyeztetések és az engedélyezési eljárások lefolytatása zajlik.

Az egyes szakaszok a tervek szerint így alakulnak:
A Határcsárdától az Akácos utcáig 3 méter széles autós, kerékpáros, gyalogos vegyes használatú aszfaltburkolat, az átmenő forgalom gátlásával.
Az Akácos utcától a Boldogtanyai úti buszmegállóig 2,5 méter szélességű, gyalogos és kerékpáros vegyes használatú aszfaltburkolat.
A Boldogtanyai utcai buszmegállótól a Karinthy-házig a jelenlegi aszfalt burkolat megmarad, a biztonsági korlát felújításra kerül.
A Karinthy-háztól az Erkel utcáig elválasztott térköves sétány és 2,5 méter széles aszfaltburkolat.  
Az Erkel utcától a Hajóállomásig nem történik beavatkozás, ez 2021 tavaszán megújult.
A Hajóállomástól a Termálfürdő végéig 2,5 méter széles aszfaltburkolat a jelenlegi térköves sétány mellett fog haladni.
A Termálfürdő végétől a Zöld Béka kikötőig 2,5 méter széles, kerékpáros, gyalogos vegyes használatú aszfaltburkolat.
A Zöld Béka kikötőtől a Kemping utca torkolatáig autós, kerékpáros, gyalogos vegyes használatú aszfaltburkolat, az árok egy részének lefedésével.
A Kemping utca első szakaszán felfestés történik, az utca földes szakasza autós, kerékpáros, gyalogos vegyes használatú aszfaltburkolatot kap.
A Seres utca autós, kerékpáros, gyalogos vegyes használatú aszfaltburkolatot kap.

Ahol még nincs közvilágítás, ott meg kell teremteni a biztonságos kerékpározás feltételeit, így kiépülhet a közvilágítás a Seres utcában is.
A projekt tartalmazza többek között a Boldogtanyai úti buszmegállók között a gyalogátkelőhely kialakítását, a Kemping utca hiányzó szakaszának, a Seres utca alsó szakaszának, valamint az Akácos utca alsó szakaszának aszfaltozását, valamint a 11-es főútvonalon az Erkel utcai és a Gyulai Pál utcai gyalogátkelőhelyeknél kerékpáros átkelők kialakítását is. 


A kiviteli tervek elkészítése, a hatóságokkal való egyeztetések és az engedélyezési eljárások folyamatban vannak. A kerékpáros közlekedés fejlesztése a fenntartható fejlődés fontos részét képezi ezért a tervezésben kiemelt szerepet kapnak a környezetvédelmi szempontok és figyelembe vesszük a Natura2000 területek közelségét. A kivitelezés folyamán fák kivágására nem kerül sor, lehetőségekhez mérten igyekszünk óvni a környezeti értékeket.


Vezető tervező: dr. Havasi Zoltán mérnök.

A nyílt közbeszerzési eljárás kiírására 2022 tavaszán kerülhet sor.
A beruházás 2023 májusában zárul.

Köszönjük Leányfalu polgárainak eddig segítő együttműködését, és az építkezés idejére ezúton is türelmüket és megértésüket kérjük.

 

Tisztelettel:

Adorján András

polgármester

IMG_20210914_112357.jpg

A 4 kilométer hosszúságú belterületi kerékpárútnak otthont adó Duna-part a település kedvelt kocogó- és sétaútvonala is, mely a jó idő beköszöntével jelentős turisztikai forgalmat is kiszolgál. A 25 évvel ezelőtti elvárásoknak megfelelő keskeny kerékpárút mára jelentősen amortizálódott, és „csúcsidőkben” már nem képes kiszolgálni a megnövekedő szabadidős igényeket és folyamatosan erősödő kerékpáros forgalmat. Emellett számolni kell az elektromos mikromobilitási eszközök fokozódó közlekedési célú felhasználásával is.


 

2020 nyarán a Magyar Falu Programban 50 millió forintos pályázati támogatást nyertünk, melyből sikerült a település központi részén, mintegy 700 méteren szétválasztani a kerékpáros és gyalogos forgalmat, 300 méter hosszan térköves sétányt és 2,5 méter széles kerékpárutat kialakítani.

 

kerekparut22.jpg
kerekparut23.jpg
FELIRAT.png

RégI szakasz

press to zoom

press to zoom

press to zoom

press to zoom
1/7

Felújított szakasz

press to zoom

press to zoom

press to zoom

press to zoom
1/5