LEÁNYFALU
Kistérségek



2010. szeptember 08. Mária napja van.
Nőegylet
mottó: Mindannyian könnyen elszakadó fonal vagyunk, de micsoda falikárpitot alkotunk együtt!
 
Leányfalun a hölgyek egy maroknyi csoportja úgy gondolta, a régi szólásnak miszerint egységben az erő lehet némi alapja, ezért összefogott és megalakították a Leányfalui Nőegyletet.
 
Elképzelésünk szerint együtt, közösen többet tudunk falunkért, a faluban élő családokért, gyerekeinkért tenni.
 
Egyletünk céljai között szerepel:
  • Leányfalu kulturális életének fellendítése
  • családi programok szervezése
  • előadások, színház látogatások, kirándulások szervezése
 
Konkrét terveink között szerepelt a játszótér felújítása, biztonságossá tétele.
Elmondhatjuk, hogy ezt a célunkat sikerült megvalósítani, hiszen gyermekeink augusztus végétől biztonságos és esztétikus játékokkal játszhatnak. Természetesen még nem a végleges állapotokkal találkozhatnak az oda látogatók. Szeretnénk a nagyobb korosztály szabadidejének hasznos eltöltéséhez is hozzájárulni ezért egy asztali tenisz asztallal felszerelt pavilon felállítását tervezzük.
 
Állandó programjaink között szerepel a Falunap, illetve a Decemberi Adventi vásár és Karácsonyfa kiállítás.
Összejöveteleinket minden hónap utolsó vasárnapján tartjuk.
Céljaink megvalósításához minden támogatást szívesen veszünk mindazoktól akik azonosulni tudnak elképzeléseinkkel, akik tenni szeretnének azért, hogy Leányfalun élő családok közelebb kerüljenek egymáshoz, hogy gyermekeink tartalmas, emlékezetes programokon vehessenek részt.
 
Adományokat a Dunakanyar Takarékszövetkezet 64700083-10009639 számla számára, az adomány céljának megjelölésével várjuk.
 

Új tagok jelentkezését, illetve tevékenységünkkel kapcsolatos észrevételeket, ötleteket nálam tehetnek:

Antal Erika 06/30-747-09-27

KÖSZÖNTŐ
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszöntöm Önöket Leányfalu honlapján, őszintén remélem, hogy megelégedésükre szolgál. A honlap rendszeres látogatásával a frissítéseknek köszönhetően folyamatosan tájékozódhat Leányfalu Nagyközség életéről.
ESEMÉNYNAPTÁR
<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Események
Közeli események:
E-Ügyintézés

Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.:
Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.

Ügyfélszolgálat:
Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. - Ügyfélszolgálat
Leányfalu (c) 2008 Minden jog fenntartva! - magyar