Pályázatok, hirdetmények
Óvoda bővítési pályázatról
Bár még hivatalosan írásban nem kapott értesítést a Polgármesteri Hivatal arról az örvendetes tényről, hogy Leányfalu Önkormányzata 100 millió Ft-ot nyert a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében az óvoda bővítésére kiírt pályázaton, de településünk lakója, Szabó Imre környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter úr szóban már tájékoztatott erről. Miniszter úrnak, úgy is mint két kisleány édesapjának nagy szerepe volt abban, hogy egy éven belül immár a harmadik pályázatot is megnyertük. Fényes bizonyítéka ez annak, hogyan lehet felülemelkedni a napi politika útvesztőjében, hogyan tud, hogy kell, hogyan lehet egy szocialista elkötelezettségű miniszternek és egy nemzeti, konzervatív beállítottságú pártonkívüli polgármesternek együtt dolgoznia szűk környezete, pátriája érdekében. Ez Leányfalun az elmúlt három évben megvalósult - bárcsak az egész országban így történt volna!
|
|
|
Nyíri Csaba



