Református Templom Alapítvány

A Leányfalusi Református Templom Alapítványt a Pócsmegyer-Leányfalusi Református Egyházközség alapította 1992-ben.
Az Alapítvány elsődleges célja az volt, hogy Leányfalun elősegítse a Leányfalusi Református Társegyházközség templomának felépítését, majd támogassa fenntartását és üzemeltetését.
A templom elkészülte és 2000-ben történt felavatása után más feladatok, elsősorban a templom működtetéséhez kapcsolódó vallásos jellegű nevelési-oktatási, illetve kulturális tevékenység támogatása került előtérbe. Többek között ennek keretében támogatja az Alapítvány az évenkénti nyári református hittan táborokat, és szervezi meg 2001 óta minden nyáron a „Nyáresti Kamarazene” koncert sorozatot a templomban.
Elsődleges feladatainak ellátásán túl az Alapítvány tevékenysége azonban igen szerteágazó, a leányfalusi Római Katolikus Templom felújításától a bánffyhunyadi Passió Kórus működéséig, a budapesti Sylvester János Protestáns Gimnázium renoválásától a kárpátaljai gyerekek nyaraltatásáig sok különböző téren igyekezett és igyekszik támogatásával jelen lenni.
Az alapítvány nyitott, ahhoz bárki, bármikor csatlakozhat, ha elfogadja céljait és  megvalósításukhoz támogatást kíván nyújtani, megvalósításukban részt kíván venni. Az Alapítvány kuratóriumi ülésein bárki részt vehet, és irataiba betekinthet.
A Leányfalusi Református Templom Alapítvány Kuratóriumának tagjai:
Bereczki Sándor ifj.     tag
Bodoky Tamás dr       elnök
G. Szabó István           tag
N. Molnár Gyöngyi      tag
Nyíri Csaba                 tag
Papp István                 tag
Séra László dr.           titkár
Az Alapítvány székhelye a Pócsmegyer-Leányfalusi Református Gyülekezet parókiája:   2017,  Pócsmegyer, Bocskai tér 6.
Az Alapítvány bankszámlaszáma:
Dunakanyar Takarékszövetkezet  64700083-100114327
Az Alapítvány adószáma: 19185208-1-13
Az Alapítvány levelezési címe:  2016  Leányfalu, Móricz Zsigmond út 90.
Az Alapítvány elektronikus levelezési címe:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ›>
 
Köszöntő

nyiricsaba

Tisztelt Honlap-látogató!

Köszöntöm megújult honlapunkon és köszönöm, hogy megtiszteli érdeklődésével Leányfalut, Polgármesteri Hivatalának munkáját. Szeretném felhívni rendszeres honlap-látogatóinknak szives figyelmét, hogy megváltozott honlapunk strukturája. A felső menűben önkormányzatunk működéséről tájékozódhatnak. Bővebben...

Linkek

uj_magyarorszag

vati

eugy1

dmrvzrt